Lovastábor, kicsit másképp
Az elmúlt években (2016 óta) minden évben szerveztünk lovastábort a Nagyszőlősi Szelíd Lovas Központban. Idén a koronavírus helyzet miatt sajnos nem tudtuk a megszokott formában megszervezni a táborokat. A járvány miatt csak nappali formában lehetett megvalósítani a négy turnust, ami azt jelentette, hogy a gyerekek minden reggel beutaztak a tábor területére és délután visszaindultak. Ez komoly szervezést jelentett a KMNE iroda számára, hisz a gyerekek egész Kárpátalja területéről érkeztek. Sajnos az étkeztetés is elmaradt, mivel a tábor területén nem biztosíthattunk ebédet a résztvevőknek. Ezt is az iroda oldotta meg egységes csomagok biztosításával. A négy turnus ideje alatt, 2020. július 6-31 között, 16-20 fős csoportok váltották egymást 8-14 éves korú gyerekek részvételével.
Biciklitúra - 2020.október 10.
Október 10-én a Kárpátalja Magyar Nagycsaládosok Egyesülte megrendezte második
biciklitúráját, Bótrágy-Kisgejőcútvonalon.
Újraindultak a játékos mentálhigiénés foglalkozások
Egy mentálhigiénés segítő szakemberekből álló lelkes csapat, a KMNE, és a Nemzetpoltikai Államtitkárság támogató gesztusa révén kárpátaljai magyar iskolás gyerekek a lelki egészség megőrzését és visszaállítását megcélzó, nyolc alkalomból álló, játékos foglalkozásokon vehetnek részt. A projekt még 2019 szeptemberében indult útjára. Márciustól az iskolákat is érintő korlátozások miatt szünetelt, azonban szeptemberben segítő szakembereink újra elkezdték érzékeny szakmai munkájukat Beregszász két iskolájában, Nagyszőlősön, Munkácson, Bótrágyon, Somban, Kaszonyban és Sárosorosziban.
KMNE Sportnap - 2020.október 3.
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete október 3án, szombaton rendezte meg az idei második sportnapját, Beregszászban. Mivel a mostani körülmények miatt nem lehetett beltéri programokat szervezni ilyen nagy létszámban, ezért a beregszászi "Szabadság" stadionban voltunk.
A KMNE 2020.évi közgyűlése
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) 2020. évi közgyűlését a hétvégén tartotta Beregszászban, a Kálvin Téren. A közgyűlés keretében sor került az új elnök megválasztására, valamint az elnökségi és a felügyelőbizottsági tagok megerősítő szavazására.
Dancs György levezető elnöke ismertette a napirendi pontokat, mely az elnöki beszámolóval kezdődött. Török Dénes, leköszönő elnök, nyolc évig töltötte be a tisztséget, most meghatódva mondta el búcsúszavait.
Helyi összekötők találkozója.
2020. szeptember 11-én tartotta meg a KMNE a helyi összekötők találkozóját. A találkozóra 15 településről érkeztek összekötők, akik önként vállalták, hogy munkájukkal támogatják az egyesület tevékenységét és népszerűsítését.





