Nagycsaládos fiatalok pallérozása Horváth Anna szellemében - Tv21 Ungvár

Készült: 2024. július 01. hétfő

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete idén is megtartotta a Horváth Anna alkotóhetet, aminek a beregszászi római katolikus templom udvara adott otthont. A neves beregszászi keramikus, képzőművész emlékére megrendezett program célja a művésznő szellemi örökségének megőrzése és továbbadása a fiatalok számára. A tábor apropóját idén több évforduló is meghatározza, hiszen amellett hogy Horváth Anna idén lenne 100 éves, 110 éves a magyar animáció, 180 éve született Munkácsy Mihály, valamint 150 éve nyílt meg az első impresszionista kiállítás, így a hét alkotónapjait is ezek tiszteletére állították össze. Az alkotó munkában a résztvevő 30 fiatal tapasztalt és ismert mentorok segítségével nyerhetett betekintést a korongozás, az agyaggal való munka, a rajzolás és a festészet rejtelmeibe . A meghívott művészek szinte mindegyikére hatással volt Horváth Anna, de egy közös mindegyikükben, hogy a keramikus ösztönözte őket arra, hogy kiteljesítsék tudásukat és fejlesszék a művészetüket. Természetesen a Horváth Anna szellemében szervezett programból nem maradhatott ki az agyagozás sem. A hét folyamán a fiatalok kipróbálhatták a korongozást, Román Helénával pedig agyag lenyomatokat készíthettek. Az egyhetes programot közös filmvetítéssel és a megérdemelt részvételi oklevelek átadásával zárták.

A teljes videó megtekinthető: ITT!

Pin It

 

Minden jog fenntartva!