KMNE Lovasnap Nagyszőlősön

A ló és az ember több ezeréves intenzíven szerves kapcsolata, egy mindkét félben meglévő jellembeli alapkapcsolatot feltételez. Valami közös tulajdonságot, melynek kölcsönös felismerésével egymásra találtak, és lehetőségeikkel és terheikkel is, egyaránt egymást felvállalták. Mert ezen ember és ló közötti szövetségi kapcsolat megélésében, mindkét fél, a maga kiteljesedésének módját ismerhette fel és tapasztalhatta meg.

A történelmi idő hullámzásában, ember és ló, kölcsönösen és egymást segítve küzdöttek és dolgoztak, tanultak és fejlődtek, problémát feldolgoztak és kibontakozást megéltek. Ezért, az emberiség történelme, egyben a ló történelme is. S a mindenkori ember története, a ló története nélkül szánalmasan szegényes. Mert az emberi jellemünk fontos része sokkal nehézkesebben (vagy egyáltalán nem) fejlődik ki, a lóval való személyes kapcsolat megélése nélkül. A jellemfogyatékosság miatt, (mélyen a tudati szint alatt) állandó és folytonos hiányt élünk meg és torzult énképünk alakul ki. E teremtési önideához mért torzulás tapasztalatában, az önmagunkra találás megelégedett megállapodottságát nem találván, a zaklatott és zaklató nyugtalanság, jellemvonásként rögzül; mely két ellentétes és ezrét bekerítő oldalról válik személyes és társadalmi szindrómák forrásává: egyik oldalról az önlemondásra (önbüntetés, feladás, depresszió,  stb.), a másik oldalról a kényszerkompenzációkra (bizonyítási-, megfelelési-, konkurencia – kényszer stb.). Ezen általános materiális számítás által mozgatott korban, ahol a technikai eszközök a ló emberi életből való kiváltását diktálták és diktálják, sokkal nehezebb a lóval való kapcsolat megélése (ill. újra felfedezése) mellett érvként definiálható jelenségeket felmutatni, mint az életterünkként tapasztalt technikai elterjedés előtt. Ezért, a lónak, mint emberségünk és emberiségünk szövetségesének újrafelfedezése érdekében, megfogalmazni és tudatosítani kell, az ember és ló közötti közös tulajdonságra alapuló alapkapcsolatot. Vagyis ok-okozati tudatosságban és egzisztenciális érintettségben megválaszolni azt a kérdést, hogy: ember és ló között mi a közös identitásbeli tulajdonság? (melynek kölcsönös kibontakoztatása az embert minőségibb emberré, a lót minőségibb lóvá teszi). Válasz: EMPÁTIA. Mely az egyaránt közösségi létre és kibontakozásra teremtett ló és ember együttélésének alaptulajdonsága. Mert az empátia által tudunk: üzenetet átadni és fogadni, magunkat megértetni és másokat megérteni, magunk helyét elfoglalni és mások helyét elfogadni, tálentumainkat alkalmazni és tálentumokhoz alkalmazkodni, védeni és építeni-védetni és építtetni. Az egyénközpontú és az egyéni kibontakozást megcélzó, ezért szükség szerint az empátiát, mint az aktuális formátumú kibontakozást gátló terhet meghatározó humanista kultúránk elterjedése következményeként kialakuló elmagányosodás (mint a legelterjedtebb életérzés) és annak szindrómái, az egyén és a közösség egészségének egyensúlyát, az „empátia fogyatékossággal” egyenes arányban bontja meg. A közösségi és az egyéni önazonosság egyensúlymegbomlása, a 21. századi európai civilizációban, a leguniverzálisabb problémaforrás. A megbillent egyensúlyt, ellenerővel lehet helyreállítani. Tehát, az „empátiafogyatékosság” ellensúlya: az empátia. Amit, minden módszerrel és területen fejleszteni, a társadalmunk és civilizációnk létérdeke (az empátiafejlesztés irányába kell úgy a pedagógiát, mint az anyagi eszközeinket, a legváltozatosabb módon irányítani!!!). Az empátiafejlesztés egyik évezredes történelmi módszere: az ember és ló megélt szövetsége. Mert az ember és ló kapcsolatában, üzenet- és önvallomás értékű jelentősége van minden izommozdulásnak, mimikaváltásnak, lélegzetritmusnak, helyváltoztatásnak, illatkibocsátás-intenzitásnak stb. Melyet a ló és a lovasa, folyamatos kapcsolati érzékenyítésben, egyre részletesebben és részletezve, kibontakozottan és kibontakoztatva, minőségesebben és minősítettebben tanul és gyakorol. E fajközi kölcsönös empátiafejlesztés és –fejlődés, oly teremtésbeli területeket nyit meg úgy az ember, mint a ló számára, mely által: az ember, e Teremtésben, a megértő felelősség Isteni küldetését jobban megélheti; s a ló, a többi állatfajhoz képest, előnyt jelentő többlettudást szerez. 

A Margitics Ildikó és Erik házaspár által vezetett Nagyszőlősi Szelíd Lovas Központ, e civilizációs egyensúly helyreállításnak egy fontos helyi bázisa. Ahol az ember és a ló kölcsönösen előnyös kapcsolatát megismerve és megélve, a civilizációs deficitté váló helyes empátia fejleszthető. A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládos Egyesület (KMNE) és a Nagyszőlősi Szelíd Lovas Központ, a közös érdek- és célazonosságot felismerve és ezen empátiafejlesztő és egyensúlyteremtő lehetőséget fejlesztve és kibontakoztatva, évek óta, folyamatos és intenzív kapcsolatot ápol egymással. 2021. május 30 –án is, a KMNE rendezésében, a Lovas Központ, a legkülönbözőbb korosztályból, kb. 100 személyt fogadott. Akik rendkívül változatos programok keretében ismerkedhettek lovakkal, lovászattal, íjászattal, ill. egymással. A lovas-, ill. íjász bemutatót követően, valamennyi gyerek kézműves és ügyességi játékokban tevékenykedhetett, valamint lovaglóleckét vehetett. Mindeközben a felnőttek, az aktuális járványhelyzet építő megélési lehetőségeiről hallgathattak (és beszélhettek meg) előadást Molnár Erika, nagyszőlősi református hitoktató által. Az alkalmat közös lángos sütés zárt.

Radvánszky Ferenc,

a Mezőkaszonyi és a Bótrágyi Református Egyházközségek lelkipásztora