Újraindultak a játékos mentálhigiénés foglalkozások

Egy mentálhigiénés segítő szakemberekből álló lelkes csapat, a KMNE, és a Nemzetpoltikai Államtitkárság támogató gesztusa révén kárpátaljai magyar iskolás gyerekek a lelki egészség megőrzését és visszaállítását megcélzó, nyolc alkalomból álló, játékos foglalkozásokon vehetnek részt. A projekt még 2019 szeptemberében indult útjára. Márciustól az iskolákat is érintő korlátozások miatt szünetelt, azonban szeptemberben segítő szakembereink újra elkezdték érzékeny szakmai munkájukat Beregszász két iskolájában, Nagyszőlősön, Munkácson, Bótrágyon, Somban, Kaszonyban és Sárosorosziban.

A foglalkozások közel négyszáz iskolást érintenek. Az alkalmak mentálhigiénés mélységgel ölelik fel a következő témákat: az osztályközösség szeretetteljes légkörének kialakulása, a szülőföldhöz való ragaszkodás, a család, a barátság, az érzelmek felismerése és kifejezése, a szeretetnyelvek, a lelki megküzdési stratégiák, indulatkezelés, hiteles kommunikáció, empátia és hála.
A gyerekekre a foglalkozások formája, tartalma újszerűen hatott (körben ülés, érzelemkifejezés, érzékeny játék, sok beszélgetéssel, én-kifejezéssel), örömteli, felszabadító élményként élték, élik meg.
A segítő szakemberek tapasztalatai azt mutatják, hogy a résztvevő gyerekek zömének mentálhigiénés egészsége a foglalkozásoknak köszönhetően javul, szorongásszintjük csökken, érzelemkifejező- és empátia készségük fejlődik, én-képük árnyaltabb, önbecsülésük magasabb szintű lett.
Az osztályfőnökök közül, akik jelen voltak az alkalmakon, többen megjegyezték, hogy hatvan perc alatt többet tudtak meg a gyerekekről, mint az addig eltelt évek alatt.
Összességében elmondható, hogy a mentálhigiénés szemléletmódra nem csak a családban, de az iskolában is óriási szükség van, hiszen a lelki egészség megőrzése a morális magatartással tökéletes összhangban van: aki szereti és ismeri saját magát, aki képes az önempátiára, az tud csak empatikusnak lenni másokkal és ezáltal jól bánni a környezetével. Rossz gyerek nem létezik: csak gyerek van, aki eddigi, rövidke életútján könnyebben vagy súlyosan megsérült, és ennek következtében némán vagy épp “rendbontó” módon küzd azért, hogy ezt elmondhassa. De eszközei még hiányosak, fejletlenek, így a környezetük számára a viselkedésük könnyen tűnhet zavarónak, kellemetlennek, idegesítőnek. A mi dolgunk nem az, hogy sokadikként ítélkezzünk felette, rákiabáljunk, megszégyenítsük, vagy elküldjük. A mi dolgunk az, hogy képzeljük magunkat minden esetben az ő helyzetébe, és bánjunk vele jól. Akkor is, ha ő még nem tudja a helyzetünkbe képzelni magát, és ezért nem tud velünk jól bánni. Bízzunk benne mindhalálig. Képes tanulni.

Kurmai-Ráti Szilvia,
programfelelős