Nagycsaládosok Lengyelországban

Csütörtök reggel izgatottan gyülekezett az 53 fős csoportunk a Beregszászi Római Katolikus templom előtt, hogy elinduljunk 4 napos Lengyelországi utunkra. Ekkor még mit sem sejtve, milyen kalandok elé nézünk.
A viszonylag gyors határátkelést követően elindulhattunk felfedezeni úticélunkat, de ehhez Ukrajnán, Magyarországon és Szlovákián keresztül vezetett az út, ameddig elértük Lengyelországot. Az út nagyon vidáman telt. A családok egyenként elmondták ki, mit tud Lengyelországról, közben népdalokat és egyházi énekeket énekeltünk, amíg Krakkó előtt 80 km-el a buszunk lerobbant. Az Isteni gondviselésnek köszönhetően rögtön megállt segíteni nekünk egy arra járó helyi férfi, akinek a segítségével sikerült új buszt szereznünk fél órán belül, amivel végre elérhettünk a szálláshelyünkre Krakkóban.

Másnap reggeli után gyalogosan indultunk a város központjába, ahol már várt minket az idegenveztőnk. A városnézést a Wawel-dombon kezdtük a katedrálissal, a főhajóját számos kis kápolna veszi körül. A gótikus mennyezeten litván, lengyel és magyar címer látható. Az 1519 és 1533 között épült Zsigmond-kápolna az egyik legfontosabb és legnagyobb hatású reneszánsz emlékmű Lengyelországban. Ezután következett a Wawel királyi vár, a bejárat felett az elhíresült mottó volt olvasható: Si Deus nobiscum, qui contra nos? (Ha Isten velünk, ki ellenünk?). Ahogy végigmentünk a sötét alagúton, a kastély világos belső udvarára értünk, ahol a Bartolomeo Berrecci által tervezett oszlopsorral találkozhattunk. A belső udvarból juthattunk el a kastély négy szárnyába.
Megtekinthettük még a híres krakkói főteret, a Rynek Głównyt. Érdekessége, hogy a középkori Európa legnagyobb terének számított (200 m x 200 m). Természetesen a tér ma is a város szívét alkotja: van itt virágpiac, kávéházak, éttermek, sörkertek és nagyon sok üzlet.
Ami mellett nem tudtunk elmenni, az nem más, mint a Posztócsarnok (Sukiennice). De lélegzetelállító volt a régi városháza tornya és a Mária-templom is.
A nagy, gótikus stílusú Posztócsarnok építése 1344 körül kezdődött. Az épületet majdnem 50 év után, 1392-ben adták át. Jelenlegi, reneszánsz jegyekkel büszkélkedő külsejét a XVI. században nyerte el. A földszinten kisebb ajándékboltok és kávéházak találhatók, míg az emeleten és a föld alatt múzeumok működnek.
A Mária-templom gótikus külseje a XIV. századból származik, de nem a külső az, ami a legcsodálatosabb építészeti remekké emeli. A színes és bonyolult háromhajós templombelső lélegzetelállító; többek között Jan Matejko, XIX. századi freskói, Stanislaw Wyspianski különleges ólomüvegei, és egy hatalmas késő gótikus oltárkép (Miasszonyunknak és az ő fiának, Jézus Krisztusnak élete) díszíti. A képet Viet Stross fafaragó mester készítette. A Mária-templom magasabbik tornyából minden órában kétszer felcsendülő trombitaszót is meghallhattuk. Krakkó az egyetlen város a világon ahol megőrizve egy középkori hagyományt, ugyanaz a dallam szólal meg egy toronyból napról napra, mint évszázadokkal ezelőtt. A trombitaszó manapság is minden nap 48-szor felcsendül, amit a "hejnalisták" a világ négy égtája felé fordulva játszanak el. Először a Wawel felé a király, majd a polgármester tiszteletére nyugat felé, utána a Barbakán irányába (észak) a vendégek üdvözlésére, és kelet felé, a Mały Rynek irányába a tűzoltóparancsnok tiszteletére. Ezt a gyerekek nagyon élvezték, integettek a hejnalistáknak a végén.
A nagy sétában elfáradva végre elfogyaszthattuk ebédünket egy központhoz közeli étteremben. Ezt követően a vacsoráig szabadidő következett, ami alatt mindenki kedvére nézelődhetett még. A vacsorát már a szállásunk éttermében fogyaszthattuk. Mivel a gyerekek nem fáradtak el a hosszú sétát követően sem, így vacsora után még elmentünk a közeli játszótérre is.

Szombat reggeli után elindultunk busszal a Krakkóhoz közeli Tarnów városába, ahol első megállónk Bem apó síremléke volt a Strzelecki Parkban. Mert ha Tarnów, akkor Bem. Ez a szülővárosa, s ez lett a nyughelye. A városban született 1794. március 14–én, itt töltötte gyermekkorát. Itt temették el 1929-ben, hazahozva hamvait a szíriai Aleppóból, ahol mint a török hadsereg Murád pasája halt meg. A szarkofág hat korinthoszi fővel ellátott oszlopon nyugszik víztükör közepén (gyalog nem lehet odamenni hozzá), rajta négy nyelven Józef Bem neve (lengyelül, törökül, arabul és magyarul, ez utóbbi természetesen a „Bem apó”). Ez a „lebegő” síremlék azért jött létre, mivel Bem Törökországban felvette az iszlám vallást, s hazahozatalakor a katolikus egyház megtagadta azt, hogy „megszentelt lengyel földbe” helyezzék el a hamvait, így oszlopokra emelték a kőkoporsóját, hogy otthon legyen, s az egyház se morgolódjon. Innen tovább indultunk Tarnów központjába, ahol a Forteczna utca kis kiöblösödésében, a régi várfal mellett megtekintehttünk Bem József szobrát. Ahogy a főtértől végigmentünk a város két sátálóutcája közül a legnagyobbon (a Krakowskán), közepén jobbra láttunk egy kis jobbra nyíló terecskét, s előtte egy székelykaput. A székelykapu mögött, a terecskén néz felénk Petőfi mellszobra, kettő között pedig székely kopjasor húzódik, rajtuk Bem nagy csatáinak a nevével. Városnézésután megebédeltünk és tovább indultunk Wieliczkába, hogy megnézzük és bejárjuk a sóbányát.

A wieliczkai sóbánya Lengyelország egyik legérdekesebb és legismertebb idegenforgalmi látványossága. A 13. században magyar bányászok kezdték a fejtést. A bányát a 15. századtól látogatják az érdeklődők, a vendégek között volt például Kopernikusz, Chopin és Goethe. 1978-ban felkerült a ma már történelminek számító legelső UNESCO Kulturális és Természeti Világörökség Listára, 1994-ben pedig lengyel történelmi műemlékké nyilvánították. 378 lépcsőfog után leértünk az első szintre, ahol a Szent Antal-kápolnán keresztül jutottunk el a Janowice-kamrába, melyet a 17. században alakítottak ki. A legszebb wieliczkai legendát mutatja be az itt elhelyezett 6 életnagyságú szobor. Eszerint Árpád-házi Kinga jegygyűrűje csodálatos módon a kősótelepekkel együtt vándorolt Erdélyből Wieliczkába. Az első kitermelt sótömbben megtalálták a gyűrűt, azóta bővelkedik sóban Lengyelország. 800 méteres séta után értünk el a Szent Kinga-kápolnába, amely 101 méter mélyen található. A terem 54 méter hosszú és 15-18 méter széles, a magassága 10-12 méter. A teremben minden szobrot sóból készítettek, látható Az utolsó vacsora, A kánai menyegző és A templomban tanító Jézus. Mint minden lengyel templomban, itt is megtaláljuk II. János Pál szobrát.

A sóbányából, ahogy feljöttünk, szembesültünk, hogy a buszunk ismét lerobban. Egy kedves olasz buszsofőr segített a fele csapatnak visszajutni a szállásra, a másik felével pedig a Wieliczka-Krakkó menetrendszereinti buszjáratot próbáltuk ki. Vacsora után még a hotel előterében összegyűltünk beszélgetni.
Reggel pedig hazaindultunk végre kalandokkal teli útunkról, immáron a harmadik busszal.

Hálásak vagyunk Marcinak, a sok szervezésért és a programunk összeállításáért.

Köszönjük a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nek, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztosának dr. Grezsa Istvánnak, hogy megvalósulhatott ezen utazásunk.