Víziturás élmények 2024-ben is - 2024. július 27.
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete igyekszik programokat biztosítani az aktív sportok kedvelőinek is. Így sikeresen megvalósulhatott a KMNE által szervezett vízitúra, amely a Huszt - Nagyszőlős útvonalon zajlott, több mint
negyven fő (17 család) részvételével. Köszönjük Tar László programfelelősnek, hogy lelkesen közbenjárt a kirándulás sikerességéhez. Az alábbiakban az egyik résztvevő házaspár, Fekésházi János és Diána élményeit olvashatják:
Mi először vettünk részt ilyen programon. Beregszászról indultunk, útközben még csatlakoztak hozzánk, de ígyis időben érkeztünk meg Husztra az ellenőrzőponthoz. Ott egy kicsit feltartott minket egy határőr, de hála a programvezető erélyes fellépésének aztán elengedett minket. Gyalog átmentünk egy eléggé rozoga hídon és ott vártak minket a raftok.
Három rafttal és egy kisebb csónakkal kezdtük el utunkat. Elengedhetetlen volt az indulás előtti imával egybekötött áldás, melyet a görögkatolikus plébános adott nekünk.
Vízre szállva elkezdődött a túra. Felváltva egymást eveztünk és nagyon jól haladtunk a Tiszán. Amikor kezdtünk volna unatkozni, akkor izgalmasabbá téve utunkat, "megtámadva" a mellettünk haladó raftot, vízicsatába kezdtünk, többször persze vissza is kaptuk ezt másoktól. Kissé elázva, úgy gondolom felnőtt és gyermek is jól érezte magát.
Ezután kieveztünk egy szép forrásvíz táplálta lagúnába, ahol minden arra vágyó megmártózhatott a "fiatalság forrásának" vélt jéghideg kristálytiszta vízben.
Továbbhaladva beiktattunk több pihenőt, ahol elfogyasztottuk az uzsonnákat. Egymást kínálgatva könnyítettük batyuinkat. Volt aki két hatalmas dinnyét hozott az útra, ezzel frissítettük magunkat a tűző napon. Hálás köszönet neki, és a finom sütemény is elmaradhatatlan kellék volt.
A Jóistennek hála mindannyian, ha nem is szárazon, de épségben, kissé leégve megérkeztünk a célhoz. Kikötve a partra, már várt minket a temérdek finom pizza, amit nagyon jó étvággyal el is fogyasztottunk.
Hálásan köszönjük a szervezőknek a sok háttérmunkát, a támogatóknak a felajánlásokat, hogy ezzel ilyen széppé és kalandossá tették ennyi tagcsalád napját.
Köszönjük szépen, egy hatalmas nagy élmény volt számunkra, a képek és felvételek magukért beszélnek.
Megvalósult a Magyar Kormány támogatásával!