KMNE: Dinó park-látogatás és fürdőzés - 2024. 07. 11-12.

Készült: 2024. július 22. hétfő

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) apa-fia programot, majd anya-lánya programot szervezett, melynek keretében a Dinó parkba és a kaszonyi aquaparkba tettek kirándulást.

A nagy érdeklődésre való tekintettel az anya-lánya kirándulást idén is két naposra sikeredett. Az első napon Badó Krisztina, a másikon Szilágyiné Tóth Gabriella, a KMNE alelnöke volt a programfelelős, aki lapunknak elmondta, Kárpátalja szinte minden térségéből közel százötvenen vettek részt a vidám programokon. 

Gyerekek és felnőttek egyaránt jól szórakoztak a Dinó parkban és a kaszonyi termálfürdőben. A Dinó parkos látogatás után megebédeltünk, majd irány a medence. Nagyon szép ott minden, mindenki élvezte a lubickolást, a napozást. Azóta egyfolytában jönnek a visszajelzések, hogy köszönik a lehetőséget – fejtette ki a KMNE alelnöke. Emellett van egy érdekessége a programnak, mégpedig az, hogy egy anyuka csak egy lányát viheti a kirándulásra, hogy miért, Gabriella elmondta. 

                                          

 

– Ennek a programnak éppen az a lényege, hogy egy alkalommal egy kiválasztott gyerek legyen az, aki aznap minden figyelmet megkap az édesanyjától. Úgy vélem, azért van nagy szükség erre egy nagycsaládban, mert mindig három, négy gyerekkel vagyunk együtt, és így megoszlik a figyelem. Az a szerencse, hogy ez a program minden nyáron megrendezésre kerül, így aki tavaly nem volt, az most részt vehetett a nagyszerű kiránduláson.

Forrás: 

Hegedűs Csilla

KISZó

Pin It

 

Minden jog fenntartva!