KMNE: édesanyák lelki délutánja a Perényi Kultúrkúriában - Testi-lelki töltekezés - 2024. május 2.
Boldog az a nő, akinek megadatott, hogy édesanya lehessen, aki gyermekáldásban részesülhet. Milyen nagy ajándék az, aki nem teherként, hanem áldásként tudja fogadni a gyermeket, a gyermekeket! A Biblia nem állít olyat, hogy minden asszonynak kötelessége anyának lennie. Ugyanakkor azt mondja, hogy akit az Úr megáld anyasággal, annak ezt a felelősséget nagyon komolyan kell vennie. Ebbe a felelősséghordozásba, a gyermekneveléssel járó feladatok végzésébe olykor elfáradhat a nő, de a nyakára kulcsolódó gyermekkezek, az ölelés, a puszi, a férj figyelmessége mindig új energiával töltik fel.
A Kárpátaljai Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) is évek óta szervez olyan programokat, amikor lehetőséget biztosítanak a testi-lelki töltekezésre. Teszik ezt anyák napjához közeledve is. Mint Szilágyiné Tóth Gabriellától, a KMNE alelnökétől megtudtuk, az első időkben alig 4-5 anyuka jelentkezett az anyák napi, kézműveskedéssel, beszélgetéssel egybekötött alkalmakra, az utóbbi pár évben viszont már annyi a jelentkező, hogy azt több helyszínen és több időpontban szervezik meg az anyák hete program keretében. Május másodikán a beregardói Perényi Kultúrkúriában – melyet a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vezetése bocsátotta a nagycsaládosok rendelkezésére – közel száz anyuka jött el a számukra szervezett lelki délutánra.
A jelenlegi helyzetben, amikor sok családból hiányoznak a férfiak, még több feladat hárul a nőkre. Így talán most még inkább szükség van egy kis lelki-testi feltöltődésre, fogalmazott Szilágyiné Tóth Gabriella. Aki elmondta, hogy a következő héten két helyszínen – a nagyszőlősi és a beregszászi körzetben – két-két alkalommal is relaxációs fürdőzésre is sor kerül majd. A programfelelős annak a reményének adott hangot, hogy a mostani feltöltődés után az anyukák még boldogabban és jobb kedvvel végzik majd mindennapi feladatukat.
A program lelki feltöltődéssel vette kezdetét. Szemere Judit beregszászi lelkész ezúttal a gyermekért imádkozó Anna imáját (1Sám 1, 9–18) hozta a hallgatóság elé. „Az asszony lelke mélyéig elkeseredve könyörgött az Úrhoz”, azután „erős fogadalmat tett”: „egész életére az Úrnak adom”. A lelkész annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az itt lévő asszonyok is imádkoztak a gyermekáldásért. S feltette a kérdést: vajon mi tudunk-e olyan szívből jövően hálát adni gyermekeinkért, azért, hogy Isten meghallgatta a mi imádságaink is? Amikor aggodalomra okot adó események zajlanak körülöttünk, vagy betegség idején tudunk-e úgy bízni Istenben, mint Anna? Tudunk-e teljes lényünket átjáró imádsággal az Úr előtt leborulni? Le tudjuk-e tenni gondjainkat Isten elé teljes hittel és bizalommal, és aztán tudunk-e felszabadultan menni tovább? Ahogy Anna. „Azután elment az asszony a maga útjára, evett, és nem volt többé szomorú az arca.”
A történetből tudjuk, Isten meghallgatta a bánatos lelkű Anna könyörgését, „fiút szült, és elnevezte Sámuelnek, mert ezt mondta: Az ÚRtól kértem őt”. A mi imáink is meghallgatásra találnak, ha tiszta, alázatos szívvel és hittel mondjuk azokat.
A lelki töltekezés a továbbiakban játékos formában zajlott. Berghauer Olasz Emőke pszichológus, mentálhigiénés szakember, a beregszászi Rákóczi Főiskola docense ezúttal olyan önismereti és közösségépítő gyakorlatokat hozott, amelyek a tanév végéhez közeledve egyre inkább elfáradt anyáknak segít egy kicsit felpezsdíteni a mindennapjaikat. A résztvevők kiscsoportokban elmondhatták, hogy érzik magukat, milyen gondok foglalkoztatják, milyen örömeket élnek meg, vagy mi az, ami fárasztó tényező az életükben, s a szakember segített megtalálni a biztos pontot – a lelki önmagukat –, ahová mindig visszatérhetnek. Hogy ebből tudjanak táplálkozni, azért tenni is kell. Ez az alkalom pedig arra szolgált, hogy töltekezzenek, hogy közösen megtalálják a „megküzdési stratégiákat”, feltöltsék „energiatartályukat”, amiből aztán a mindennapokban meríthetnek.
Ezeket a játékos feladatokat, a beszélgetéseket a résztvevők szemmel láthatóan igencsak élvezték. Hisz a család, a gyermekek mellett legtöbbször háttérbe szorul, vagy egyáltalán nincs is énidejük. Az anyukák olykor hajlamosak elfojtani vágyaikat, mert számukra fontosabb a család, a társ, a gyerekek igényeinek teljesítése.
Nem igazán szánnak időt arra, hogy magukkal, saját vágyaikkal, az őket olykor marcangoló, lelkiismereti furdalást is okozó kérdésekkel foglalkozzanak. Ezúttal – a kapott feladatoknak köszönhetően – felfedezhették önmagukat is, elmondhatták félelmeiket, megoszthatták örömeiket, „kitehették” a bennük élő biztos otthon falára mindazt, amire büszkék. Tették mindezt felszabadultan, jókedvvel.
A közös vacsorával szervezett alkalom után valamennyien feltöltődve tértek haza szeretteikhez.
Forrás:
Kovács Erzsébet
Karpatinfo.net