A „Talpra magyar!” alkotói pályázat eredményhirdetésén - Nemzeti ünnep nagycsaládos módra - 2024. márius 15.
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) immáron hagyományosan alkotói pályázatot hirdet tagcsaládjai számára a nemzeti ünnep alkalmából. A „Talpra magyar” nevet viselő pályázatra idén 166 pályamunka érkezett be. A díjátadó ünnepségre március 15-én Beregszászon a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház kiállítótermében került sor.
Nemzeti imánk eléneklését követően elsőként Zán Fábián Sándor református püspök kérte Isten áldását az egyesület tagcsaládjainak életére. Majd Tarpai József, a KMNE elnöke, illetve a támogatók nevében Molnár D. István, a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének elnöke kívánt további sikereket a gyermekeknek, hangsúlyozva a család megtartó erejét. Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ideiglenes ügyvivője Orbán Viktor miniszterelnök levelét olvasta fel, majd köszönetet mondott a nagycsaládosoknak, hogy itthon vannak, hogy őrzik hagyományainkat, együtt és alkotó módon ülik meg nemzeti ünnepeinket. A diplomata arról biztosította a nagycsaládosokat, hogy Magyarország kormánya a továbbiakban is minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy a kárpátaljai magyarság megőrizhesse kulturális, nyelvi, nemzeti identitását.
A köszöntőket követően a gyermekeké volt a főszerep. A több mint 140 családot megmozgató pályázatra ezúttal igencsak színes pályamunkák érkeztek. Volt, aki rajzolt vagy más kézműves munkával készült, volt, aki verssel, énekkel nevezett. Ezeket az egyesület közösségi oldalán folyamatosan bemutatták a szervezők. Az ünnepélyes eredményhirdetésen – melyre helyszűke miatt sajnos csak az első helyezetteket tudták meghívni – a verssel, dallal nevezők előadásukkal ezúttal igazi ünnepet varázsoltak. A díjátadást követően pedig jó hangulatú kézműves foglalkozásra került sor Harapkó Marianna elnökségi tag vezetésével, aki egyébként a zsűri munkáját is irányította.
Mi arra törekszünk, hogy nemzeti ünnepeinket ne csak megünnepeljük, de meg is éljük, hangsúlyozta lapunknak nyilatkozva Tarpai József, a KMNE elnöke. – Nagyon fontos a számunkra, hogy a családok közösen vegyenek részt az ünneplésben, az előkészületben, így az általunk meghirdetett pályázaton is. Azt tapasztaljuk, hogy a gyerekek és a szülők is szeretik ezt a megmérettetést, a közös ünneplést. Ezek a rendezvények össze is hozzák a családokat. S partnereinknek – a történelmi egyházaknak, a Református Szeretetszolgálatnak, a Katolikus Karitásznak – köszönhetően ezúttal is értékes ajándékot kapott minden első helyezett család. Amit a KMKSZ idén ajándékutalvánnyal is megfejelt. És Magyarország Beregszászi Konzulátusa jóvoltából különdíjat is átadhattunk.
Mindez fontos, hogy lássák a gyerekek, értékesnek tartjuk munkájukat.
Az interneten sokan látták, hallották a pályamunkákat…
Évről évre azt tapasztaljuk, hogy a fészbukon sokan követik a bejegyzéseinket, sok helyről jönnek visszajelzések, s örülünk neki, hogy más régiókban élő nemzettársainkat is érdekli, hogy élünk mi itt, Kárpátalján, látják, mennyire fontos nekünk a nemzeti ünnepünk. Biztos vagyok benne, hogy ha ilyen fiatalokat nevelünk, lesz jövőnk, lesz megmaradásunk.
Adja Isten, hogy így legyen!
Forrás:
Kovács Erzsébet
Karpatinfo.net