Házaspárok hétvégéje a KMNE szervezésében - 2023. november 10-12.

Készült: 2023. november 16. csütörtök

 

A KMNE szervezésében 2023. november 10-én vette kezdetét a Házaspárok hétvégéje (immár második alkalommal az évben). 13 házaspárnak volt lehetősége rá, hogy eltölthessen a Vadvölgy panzióban egy hétvégét. A programfelelős Ábrány Krisztián görögkatolikus atya és mentálhigiénés szakember volt.

A résztvevők megérkezése után az esemény, mint mindig, a finom vacsora elfogyasztásával vette kezdetét. Ezt követően az atya vezetésével megtörtént az ismerkedés, illetve egy csoportos foglalkozáson a házaspárok egymásba vetett bizalmukat mérhették fel: vezetjük vagy kísérjük egymást, tettük fel magunknak a kérdést?

Az atya bíztatott mindannyiunkat, hogy ebben a két napban próbáljunk úgy tekinteni egymásra, hogy közben ne vonja el semmi a figyelmünket, ellenben tekintsük Istent a kapcsolatunk egyenjogú tagjának, mintha a háromszög csúcsaira tekintenénk és kérjük az ő áldását a mindennapjainkra.

Másnap a reggeli elfogyasztása után a közös gyakorlat az egymásra való odafigyeléssel kezdődött. Az előadás során rengeteg olyan dologgal szembesültünk, amelyek elgondolkodtatóan hatottak szerintem mindegyik résztvevőre, rám biztosan. Választ kaptunk olyan kérdésekre, mint például: mi a különbség vitatkozás és veszekedés között, mi az együttérzés, hogy nem lehetünk ugyanolyan személyiségek a munkahelyen, mint otthon, a feleség szerepe nem azonos a családanyáéval. Az atya rávilágított a kommunikáció fontosságára. Ez csak néhány gondolat, amellyel Krisztián atya a házaspárok közötti kapcsolat elmélyítését próbálta segíteni. Felhívta a figyelmet a közös ima fontosságára és erejére.

A tartalmas előadások mellett, mindenki nagy örömére, rengeteg idő jutott a pihenésre és a szórakozásra is. Volt séta, szauna, medence, biliárd, csocsó. Választhattunk az aktív és a passzív pihenés között. 

A program zárására november 12-én került sor. Az atyának köszönhetően részt vehettünk egy görögkatolikus liturgián, betekintést nyerhettem a számomra ismeretlen Aranyszájú Szent János Isteni Liturgiájába.

Az ebédet a búcsúzkodás és a hazaindulás követte.

Köszönet a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének a program megvalósításáért, és Ábrány Krisztián atyának az útmutatásért.

 

Tisztelettel, Burók Andrea!



A program megvalósult a Magyar Kormány támogatásával!

Pin It

 

Minden jog fenntartva!