Angol nyelvi tábor a KMNE szervezésében - augusztus 1-5.
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete minden év nyarán hol ukrán, hol angol nyelvi táborral teszi még vonzóbbá a nyelvtanulást a gyerekek számára. Nem volt egyszerű az oktatás helyzete az utóbbi időben. Kezdetben a járványügyi, majd ezt követően a háborús helyzet lehetetlenítette el a jelenléti oktatást az iskolákban. Idén az angol táborra került sor, amely igencsak nagy népszerűségnek örvendett, hiszen a gyerekek végre nem a képernyőkön keresztül, hanem személyesen tanulhattak.
Pályázati felhívás
Egyesületünk idén is pályázatot hirdet a magyar államalapítás alkalmából, “Mit jelent számomra augusztus 20.?” címmel. Az alkotásokat két korcsoportban (5-12 év és 12-18 év) várjuk, a következő kategóriákban: rajz és kézműves alkotás, vers, ének.
Anya-fia kirándulás - július 30-31.
Július 30.-án a reggeli órákban indultunk a KMNE által szervezett Anya-fia programra. Az úticél Debrecen volt. Első programunk az Agóra Tudományos Élményközpontban vette kezdetét, ahol különböző tudományos foglalkozásokon vehettünk részt, és nem mindennapi játékokat próbálhattunk ki, továbbá egy izgalmas bemutatót is megtekinthettünk az „éneklő” villámok, mágneses jelenségek világáról. Különleges ismeretterjesztő előadásnak, kísérletnek lehettünk a részesei,amely „nyomást” és „lufimókát” is magába foglalt.
Családi tábor a Vadvölgyben - július 20-23.
Idén másodszor került megrendezésre a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete szervezésében a családi tábor, melynek a viharosi Vadvölgy panzió adott helyet. A 2022. július 20-23. között megrendezett programon 7 tagcsalád vett részt, akik Aklihegyről, Beregszászból, Dercenből, Jánosiból, Szürtéből, Tiszaújhelyről és Tiszaújlakról érkeztek. A gyönyörű természeti környezet, az aktív családi kikapcsolódás mellett a programfelelősök – Tarpai József és Zsuzsanna – vezetésével sokszínű program is várta a családokat.
A Nagy Családi Vetélkedő KMNE döntője
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete immáron sokadik alkalommal rendezi meg a Nagy Családi Vetélkedőt, amelynek döntőjére július 15-17 hétvégén került sor a Vadvölgy panzióban.
Anya-lánya kirándulás - július 16-17
A KMNE által szervezett anya-lánya program július 16-án vette kezdetét, melynek úticélja Debrecen volt. Az első útunk a debreceni Aquaticumba vezetett, ahol a csapat jó pár órát töltött fürdőzéssel, csúszdázással, napozással. Délután búcsút mondva ennek a helynek─ amely tökéletesen alkalmas volt a kikapcsolódásra─, a szállás elfoglalása, valamint a vacsora következett.





