Kézműves nagycsaládos napok: Gut – június 23., Sárosoroszi – július 21., Visk – augusztus 4.
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületénél már hagyománnyá vált, hogy minden évben megrendezi kézműves napjait Kárpátalja különböző vidékein. A program lényege, hogy a gyerekek, felnőttek ne csak megismerkedjenek a népi mesterségekkel, hanem ki is próbálják azokat, készítsenek is valamit a délután folyamán. Szeretnénk, hogy a családok együtt töltsenek el egy kellemes napot, hogy az itt élő magyar családok érezzék, milyen fontos szerepet játszanak a magyarság megmaradásában, valamint hogy gyermekeik is megismerjék nemzeti hagyományainkat. A rendezvény során kézműves foglalkozásokon, családi vetélkedőkön és további érdekes, szórakoztató, családépítő programokon vehetnek részt az érdeklődők. A nap táncházzal zárul!
Helyszínek, időpontok:
– Gut, június 23.
– Sárosoroszi, július 21.
– Visk, augusztus 4.
Jelentkezni itt !
Apák napja, június 22
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete szervezésében megrendezésre kerül Apák napja programunk.
Terveink szerint délután egy közös szaunázásra, majd egy éjszakai horgászatra fog sor kerülni, amelyre szeretettel várjuk a jelentkező apukákat! Ha gyermekedet is szeretnéd hozni, jelezd, a férőhelyek függvényében visszajelzünk, van-e rá lehetőség.
JÚNIUS 15-ig kell jelentkezni!
Jelentkezési link:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeHlW4EVtqdHpRduWLgTp5Rd53oWsqmVIkF0uITfxAujWx1UQ/viewform
Felvidéki utazás
Idén is lesz lehetőség felvidéki utazásra június 21–26. között. Bővebb információt a későbbiekben közlünk. A Kárpátaljai Családszervezetek Szövetségének felvidéki tagszervezetei látják vendégül a csapatot.
Jelentkezési határidő: június 8.
Részvételi díj: 200 gr/fő
Jelentkezési link:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeMUSHIT0AZcooGDkD5wLXIbk7YlLTgUcagbVi_iWW4yS1yjQ/viewform
Dédai tóparti pihenés
Idén újra megvalósítjuk az ingyenes dédai tóparti pihenés lehetőségét tagcsaládjaink számára. 2018. június 1-től szeptember 1-ig újra megnyitja kapuit a KMNE által bérelt dédai tóparti parcella, ahová minden pihenni, kikapcsolódni vágyó tagcsaládunkat várunk.
Nyitva tartás: hétfőtől csütörtökig 14.00–21.00
péntektől vasárnapig 9.00–21.00
Ha a megadott időpontokon kívül szeretnétek ott tartózkodni, akár több napot sátorozni, keressétek Buda Eleonórát a 0997375873-as számon. Minden tagcsalád egy vendégcsaládot hozhat magával!
Kukorica vetőmag igénylés
A Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége és a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete tavaly együttműködési szerződést írt alá, ennek keretében tárgyalások indultak a KMNE tagcsaládjainak adandó vetőmag támogatásról, ehhez gyűjtjük most be az igényeket, ezért kérjük, jelezze, aki szertne kukorica vetőmagot kapni. A jelentkezés nem jelenti azt, hogy tudunk is mindenkinek adni.
Olyan családok kaphatnak magot, akik nem tagjai a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének(ha tagok, akkor e miatt már amúgy is kapnak).
Rendelkeznek háztáji földdel, ezt igazolni is kell átvételnél.
Egy család egy 20 kg-os zsák vetőkukoricát kap (egy hektárra valót).
Apa-lánya kirándulás, június 15-17.
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete először hirdet apa-lánya programot TAGCSALÁDJAINAK. Jelentkezési feltétel: egy közös tevékenységről – amelyet apa és lánya együtt végez – készült fotó, leírással egybekötve.
Egy szülő egy gyerekkel pályázhat!
Korcsoport: 6-18 év.
Beküldési határidő: 2018. május 30.
Nyeremény: utazás a Zempléni Kalandparkba (Sátoraljaújhely)
Utazás várható időpontja: 2018. június 15-16-17.
(egy vagy két éjszakás lesz az utazás)
Várjuk a fotókat, leírásokat a KMNE elérhetőségein (a családi azonosítószámot
kérjük feltüntetni!)
e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy
cím: 90202 Beregszász, Bethlen út 16/2.
Túljelentkezés esetén sorsolással választjuk ki az utazókat!
Kárpátaljai magyar családok napja Nyiregyházán, június 8-10
Nyiregyházán június 8-10 között rendezik meg a Kárpátaljai magyar családok napját. A nyíregyházi skanzen területén várják az érdeklődőket egész napos családi programokkal, tervezünk állatkerti látogatást, aquaparkozást.
Részvétel ingyenes!
Közös utazás Beregszászból biztosított!
Jelentkezési határidő: május 13.
Jelentkezni az alábbi linken:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeYZJu6yIpQuLjlMHZtfyBekYiYglA1uOUb7le6CqoaO98Ilw/viewform