Egy felejthetetlen vízitúra - 2021.augusztus 20-22.

Készült: 2021. szeptember 01. szerda

Amilyen gyorsan elrepült  a nyár, olyan gyorsan elérkezett az a nyárvégi péntek, amit 24 izgatott nagycsaládos már régóta várt. Mint említettem, nyárvége – augusztus 20 – a várva várt időpont, amikor is a hajnali órákban elindultunk Beregszászból és Tiszaújlakon keresztül haladva, immár teljes létszámmal belevágtuk a fejszénket egy olyan kalandba, ami úgy hiszem, meghatározó emlék marad mindannyiunk számára.

    Nem akarok szláv nevű falvakat és helyszíneket említeni, mert adott helyzetben nem is igazán tudtuk pontosan merre járunk, de egy bizonyos: Iván Frankó városában vettünk búcsút ismerős sofőrünktől és átszálltunk egy buszra, ami a tett helyszínére szállított minket. Nem is csigázom az olvasóközönséget, a többnapos vízitúra beszámolóját olvashatjátok alább, aminek a Dnyeszter-kanyon vadregényes, szemetgyönyörködtető, közel 50 km-nyi szakasza adott otthont.

Itt említeném meg, hogy a Dnyeszter-kanyon Ukrajna hét csodájának egyike.

   Csoportvezetőnk, Badó Norbert a végsőkig tartotta bennünk a lelket afelől, hogy profi túravezető lesz majd a segítségünkre utunk során, hiszen gyerekek is voltak közöttünk, és nők is szép számban (egészen pontosan 3 feleség).

   A nagy találkozás után Szásával (ő volt a túravezető, szakács, edző, tanácsadó,idegenvezető, turisztikai szakember) és Irinával (ő teljes mértékben Szása segítője, jobbja és nem utolsósorban a felesége) egy welcome szendvics elfogyasztása után kicsit szkeptikusan ugyan, mert a csomagok mennyisége jóval meghaladta az emberi agy számára elfogadhatót, de utunkat a  vízpart felé vettük.

3 kajak és 2 katamarán várt ránk, amiket csak úgy vehettünk birtokba, hogy végighallgattunk egy rövid biztonsági előírást.

     És…. elindultunk. És…. nem volt félelmetes, annál inkább csodálatos és hihetetlen; a víz tiszta volt és csendes és a Tiszától eltérő módon széles és „szemétmentes”.

   Első megállónk helyszíne a Rákovec melletti kőbástya maradványainak megtekintése. És nem csalás, nem ámítás, annak idején Rákóczi és csapatai nem kis túlzással mindenütt jártak, így persze itt is.

  Következő állomásunk már az éjszakai pihenőnk helyszíne volt. Így tehát kikötöttünk és sátrat vertünk. A társaság jó humora már itt is nyilvánvaló volt, hiszen jóízűen hecceltük egymást és versenyt csináltunk a sátorállításból.

    Vacsora: akkor még nem sejtettük, hogy az akkor felbontott tusonka elkísér minket egész túránk során, de milyen jó is volt… új értelmet kapott a „gyorsanvalamifinomat” elnevezés is a tusonkával való megbolondítás révén.

     Az este családias, bemutatkozós, beszélgetős és viccelődős volt. Az éjszakánk „viszonylag” csendesen telt!

    Másnap reggel már 9 után vízre szálltunk. A második napunk volt a legtöbbet evezős. Cserélgettük is a katamaránokat kajakra és így fordítva. Ebéd után egy mesés kilátóra gyalogoltunk fel, ahonnan szinte teljes egészében látszott a Dnyeszter-kanyon.

Viszonylag hamar kikötöttünk, és jött a már rutinná vált sátorállítás és a jól megérdemelt folyami tusolás. Szása szombat este olyan borscsot készített, ami kevesebb mint egy óra alatt elkészült, és merem állítani, hogy olyan finomat még nem ettünk addig (persze a titkos összetevő sem hiányozhatott belőle: a tusonka).

     A jól megérdemelt és kiadós vacsora elfogyasztása után mindenki hamar „ágyba” bújt, mert mit nem mondjak, fárasztó az evezősdi.

  Vasárnap reggel:  természetesen aznap is Taraczközi Ferenc lelkész-nagycsaládos apuka tartott áhítatot, hogy ne csak testi-, hanem lelki táplálékot is vegyünk magunkhoz. Ezúton is köszönet a szolgálatért! A reggeli után gyors sátorbontás, és azonnal vízre szálltunk, amit megnehezített pár arra tévedt tehén, de nekünk semmi sem akadály (gondolom szólhatok a többiek nevében is)! Az irányt a végső cél felé vettük, a Vörös-völgyi (Cservonográdi) várrom és a nem messze tőle található Dzsurinszkij vízesés felé.

Könnyes búcsút vettünk Szásától és Irinától, akik nélkül ez a túra talán nem is jöhetett volna létre ilyen formában, és elindultunk Iván Frankóba, ahol azért már vártuk a találkozást a jó öreg sofőr bácsinkkal és a légkondis busszal, természetesen.

És…. röpke 5-6 óra alatt már otthon is voltunk!

Minden összevetve sokat tanulhattunk a környezetünkről, a tájak szépségéről, az emberek vendégszeretetéről és nem utolsósorban sorban arról, hogy van még bennünk tartalék! Olyan határokat feszegettünk úgy testileg, mint lelkileg, amiket azt gondolom, nem is álmodtunk volna. Életre szóló élmény volt!!!!

Köszönet a megvalósulásért a Magyar Kormánynak és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek.

Dónát Zsuzsanna 

Résztvevő

Pin It

 

Minden jog fenntartva!