Honismereti kirándulás a nagycsaládosoknál - 2023. április 22.

Készült: 2023. április 26. szerda

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének életében fontos szerepet tölt be otthonunk, történelmi múltunk megismertetése a fiatal nemzedékkel. Emiatt minden évben honismereti kirándulásokon vehetnek részt a tagcsaládok, akik nagy lelkesedéssel jelentkeznek erre a programra.

Idén az első ilyen alkalom 2023. április 22-én valósult meg, 50 fő részvételével, Horváth Zoltán vezetésével. A program megvalósulását a Bethlen Gábor Alapítvány támogatta. Az alábbiakban az egyik résztvevő, Pál Izolda élménybeszámolóját olvashatják:

Ragyogó napsütéssel és ragyogó jókedvvel indult a szombat reggel április 22-én a nagycsaládosok számára. Egy rendkívül izgalmasnak ígérkező nap vehette kezdetét, amit kicsik és nagyok már nagyon vártak, amit abból láthattunk, hogy az indulási időpontra mindenki időben és pontosan megérkezett. A turistabusz megérkezése után pillanatok alatt megtalálta mindenki a számára legszimpatikusabb helyet, s indultunk is első úticélunk felé. 

Elsőként Kendereskére vezetett utunk, ahol a Feszty-kilátóhoz kaptattunk fel egy kisebb emelkedő megmászásával.  A nevezetes helyen készítette el Feszty Árpád a magyarok honfoglalását ábrázoló monumentális művének, a Feszty körképnek a vázlatát.  A kendereskei kilátónál a körkép

kicsinyített mását láthattuk márványtáblákba gravírozva. A táj festői szépsége hűen megjelenik a művész alkotásán, ezt saját szemünkkel is láthattuk és megfigyelhettük.  Az eredeti mű ma Ópusztaszeren található és megtekinthető, viszont az a tény, hogy Feszty Árpád a vázlatokat éppen itt, Kendereskén készítette el, abban erősített meg bennünket, hogy nem véletlenül vagyunk itt, mi magyarok, nekünk itt múltunk és helyünk van, s reményeink szerint jövőnk is.

A kilátó után egy történelmileg szintén jelentős helyszínre érkeztünk, a beregvári Schönborn kastélyba.  Itt megtekintettük a grófi kastélyt és csodaszép parkját a park közepén található mesterséges tóval, mely a monarchiabeli nagymagyarországot ábrázolja. Egy rövid ebédszünet után elsétáltunk a Fiatalság forrásához, ahol mindenki kedve szerint vihetett a forrásvízből. 

A harmadik állomásunk a beregszentmiklósi várkastély volt. Itt a vár ura kalauzolt el bennünket abba a világba, amikor még fénykorát élte az udvar. Sajátos stílusával kicsiket és nagyokat egyaránt elvarázsolt és izgalmas történeteket tudhattunk meg Zrínyi Ilonáról, a titkos járatokról, melyek a várkastélyból több kilométer re vezetnek, s még feltárásra várnak. Ebből a varázslatos világból csöppentünk át a szintén Beregszentmiklóson élő és alkotó Bokotej Lóránt festőművésznek az alkotóházába, ahol egy másik elvarázsolt világba érkeztünk. A művész festményei és fafaragásai egyaránt megmozgatták a fantáziánkat. A képek többnyire szürrealista és avantgard stílusban készülnek, színekben és formákban gazdagok, maga a művész pedig kora ellenére rendkívül fiatalos életszemléletű. 

A kultúra és művészet forrásaiból való feltöltődés után következett egy kisebb túra a természet kedvelőinek. Egy kisebb erdei séta megtétele után megcsodálhattuk a Szökellő vízesést. Kalandban és izgalmakban itt sem volt hiány, inkább csak erőben. A napnak ennél a szakaszánál már több kilométernyi út volt a lábainkban, jólesett egy kis pihenő a buszban végső állomásunk előtt.

A munkácsi teaültetvényekhez ismét kisebb könnyed séta vezetett, ahol a Sztálin személyes kérésére hajdan beültetett és azóta lassan feledésbe és tönkre ment teaültetvények utolsó hírnökeit tekintettük meg. 

Rendkívül tartalmas és minden szempontból kimerítő napot tudhattunk magunk mögött. Volt, akit a vízből kellett kimeríteni, volt, akinek a megtett kilométerek jelentettek kihívást, volt, akit a kastélyokhoz fűződő történetek röpłtettek el egy varázslatos világba, de azt bizton állíthatjuk, hogy mindenki elégedetten és élményekkel gazdagodva térhetett haza.

 

Pál Izolda

résztvevő

 

Pin It

 

Minden jog fenntartva!