Családi tábor a Vadvölgy Panzióban

Készült: 2020. július 06. hétfő

családiA karantén időszak óta, ez volt az első nagyobb családi tábor, melynek a Viharoson található Vadvölgy Panzió adott otthont. A vasárnap megérkező családokat gyönyörű táj és idő fogadta.
Egy ebéd után Szilágyi László és Gabó szervezésével kezdetét vette a programsorozat. Voltak családi beszélgetések, ismerkedés, régi történetek felelevenítése illetve rengeteg játék. A napok nagyon jó hangulatban teltek. A második illetve harmadik ott töltött napon,
Szántó Gyula, a panzió igazgató vezetésével túrán vehettünk részt. A kirándulás rövid, de annál tartalmasabb volt. Csodálatos tájakat láthattunk, készültek közös fotók és születtek emlékezetes pillanatok. A túrán a családok egy kisebb verseny keretében virágcsokrot szedtek, melyek díjazva lettek s vacsora közben, az asztalnál gyönyörködhettünk bennük. A programok során a családok jobban megismerhették egymást, mindenki mesélt saját életéről, családjáról, megosztottuk egymással értékrendünket is. Az estét mindig egy közös imával illetve énekkel zártuk.

Bővebben...

Ösztöndíj pályázat - 2020.

Készült: 2020. június 24. szerda

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete idén is meghírdette ösztöndíj pályázatát azok a családok számára, akiknek a gyermekei szak- vagy felsőoktatásban részesülnek és az ezzel kapcsolatos költségek kifizetése problémát jelent számukra. A pályázatot 31 diák  pályázta meg tagcsaládjaink gyerekei közül, ebből 21-en részesültek pozitív elbírálásban. A diákok július 10-ig vehetik át az összeget a KMNE irodában.

Köszönet a megvalósulásért a Magyar Kormánynak és Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek.

KMNE munkatársai

Tegyük szebbé Panziónkat

Készült: 2020. június 22. hétfő

105001401 1038778703244607 3707778486729593307 nA Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete két éve megvásárolt Vadvölgy Panzióját igyekeztek szebbé tenni festői környezetben az Egyesület tagcsaládjai két turnusban, június 17-19. és június 19-21. között. Az időjárást elnézve nagyon féltünk, mit tudunk végül megvalósítani a tervezett munkálatokból, de hála Istennek, mindennel sikerült végeznünk; a nap is kisütött, és csak záporok jelentkeztek.

Bővebben...

Segítségnyújtás a tagcsaládjainknak

Készült: 2020. június 15. hétfő

111A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete 2020 márciusában meghirdette az Önellátó Nagycsalád Projektjét, amely keretén belül élelmiszercsomag kiosztásának lehetőségére is sor került. Az egyesület elnökségének döntése alapján kész csomagok helyett, 1500 hrivnya értékben levásárolható utalványokat osztottunk tagcsaládjainknak 2020. június 1-15 között. Az utalványokat Beregszászban, Balazséron, Tiszaújlakon, Salánkon és Munkácson lehetett kiváltani, az egyesület által kijelölt boltokban. 

Összesen 120 család élt ezzel a lehetőséggel. 

Ifi klub: a lovasíjászok nyomdokaiban

Készült: 2020. június 11. csütörtök

received 259288255320800Rendhagyó együttléttel zártàk a KMNE Ifi klubjának tagjai a nyári szünidő előtti utolsó alkalmat a nagyszőlősi Szelíd lovasközpontban június 6-án.
A lovakkal való ismerkedést követően mindenki kipróbàlhatta, milyen érzés vezetni egy lovat, és milyen ülni, hasalni, feküdni, kapaszkodás nélkül fennmaradni egy ilyen pompás és érzékeny àllaton.

Bővebben...

Fogászati pályázat - 2020.

Készült: 2020. máj. 28. csütörtök

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete idén is meghírdette fogászati pályázatát azok a családok számára, akiknek a fogászati költségek kifizetése akadályt jelent. A kezelés költségeinek kifizetését 74 személy pályázta meg tagcsaládjaink közül, ebből 41-en részesültek támogatásban.

Köszönet a megvalósulásért a Magyar Kormánynak és Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek.

KMNE munkatársai

 

Minden jog fenntartva!