Kárpát-medencei családtalálkozó

Készült: 2018. január 03. szerda

2014, február 19

A házasság hete program keretében Kárpát-medencei családok találkozóját tartották február 15-én Budapesten az Országházban.
A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ) rendezésében, és az MTVA közreműködésével megvalósult eseményre több száz család érkezett az anyaországból és a határon túli régiókból.
A program a parlament lépcsőjén dr. Kövér László házelnök, Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár társaságában készített közös fotóval, illetve énekléssel vette kezdetét, majd az országház üléstermében folytatódott. Míg a felnőttek az előadásokat és a beszámolókat hallgatták, addig a gyermekek szórakoztatásáról kézműves foglalkozással gondoskodtak, valamint parlamenti vezetést tartották a számukra.
Az országház üléstermében dr. Kövér László házelnök köszöntötte a KCSSZ-hez tartozó szervezetek képviselőit, s beszédében kiemelte, hogy a magyarság jövőjét a gyerekek jelentik: "ha születnek újabb gyerekek, van magyar jövő, ha nincs gyerek, nincs jövő...".
Orbán Viktor miniszterelnök levélben elküldött üdvözletét és gondolatait Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár olvasta fel. A kormányfő szerint azok, akik összetartó családban nőhetnek fel, már gyerekkorukban elköteleződnek bizonyos értékek megőrzése és továbbadása mellett, s így felnőttként védeni és őrizni fogják házasságukat, gyerekeket vállalnak, akinek továbbadják az anyanyelvet, a népdalokat és népmeséket, továbbá megtanítják nekik azt is, hogy szerte a világban élnek magyarok, akikkel összetartoznak.kcssz20142
A továbbiakban dr. Szabó Endre, a KCSSZ elnöke nyitógondolatai hangzottak el, majd felolvastak és a résztvevők megszavaztak egy nyilatkozatot a családi értékek védelméről. Ezáltal fejezték ki tiltakozásukat a Jelentés a homofóbia és a szexuális irányultság és a nemi identitáson alapuló megkülönböztetés elleni európai menetrendről című, az Európai Parlament által elfogadott dokumentum ellen. Az írás ugyanis „erősen ajánlaná a különféle szexuális együttélési formák egyenrangúságának az elfogadását, tekintet nélkül az adott ország hagyományaira, illetve társadalmi beállítottságára".
A demonstrációt követően Herjeczki Kornél, a házasság hete szervezőbizottságának tagja, a Harmat Kiadó igazgatója beszélt a házasság hete mozgalomról, mely 17 évvel ezelőtt indult el Angliából, s melyet hét éve tartanak meg Magyarországon Valentin-nap környékén, amikor egy hétig a házasság fontosságára irányítják az emberek figyelmét. Évről évre egy-egy házaspárt választanak Magyarországon a mozgalom arcának: idén Keresztes Ilonára, a Kossuth Rádió szerkesztő-műsorvezetőjére, és férjére, Mohay Tamás néprajzkutatóra, az ELTE BTK Néprajzi Intézetének vezetőjére esett a választás.

 

A szombati rendezvényen ők is megosztották a házasságról és a családról vallott gondolataikat a résztvevőkkel.
A szervezők pedig a jelen lévő házaspárok közül oklevéllel köszöntötték a jubileumot ünneplőket.
A felszólalásokat követően az Óbudai Népzenei Iskola növendékei szereztek üdítő perceket zenés előadásukkal, majd Soltész Miklós beszámolójával folytatódott a találkozó programja.
Az államtitkár a családpolitikában elért eredményekről számolt be, kiemelve a határon túl élő magyaroknak biztosított állampolgárságot, az alaptörvény elfogadását, és azt, hogy abban egyebek mellett kinyilvánították: Magyarország felelősséget visel a határon kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását, fejlődését, támogatja egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, a szülőföldön való boldogulásukat.
A továbbiakban a KCSSZ tagjai tájékoztatták a jelenlévőket az elmúlt év eredményeiről. Dr. Szabó Endre elnök tartott rövid bevezetést a KCSSZ-ről, melynek célja a családbarát szemlélet terjesztése a Kárpát-medence térségének országaiban, a családszervezetek és a családokat segítő és érdekeiket képviselő civil szervezetek együttműködésének elősegítése. A szervezet tagjai régiónként szólaltak fel: Krizsán Vilmos a vajdasági, Török Dénes a kárpátaljai, Adorjáni Katalin az erdélyi, Pogány Erzsébet a felvidéki, Bartus Ferenc a magyarországi családszervezetek működésének eredményeiről számolt be.

Az Óbudai Népzenei Iskola újabb fellépését követően A művészet, mint a nemzetépítés eszköze témában Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház igazgatója, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezetője, Tímár Böske, a Csillagszemű Gyermektáncegyüttes művészeti igazgatója, Kriza Zsigmond, a Fővárosi Nagycirkusz, Kobzos Kiss Tamás az Óbudai Népzenei Iskola vezetője szólalt fel.
A művészeti intézmények vezetői valamennyien hangsúlyozták a családi és gyermekprogramok kezdeményezésének fontosságát, beszámolva az elmúlt esztendő ilyen jellegű programjairól. A Magyar Állami Operában a tavalyi esztendőben 300 iskola 53.000 tanulóját látták vendégül, a Nemzeti Színházban a nagycsaládosok több mint 20 főpróbára ülhettek be díjmentesen. A Csillagszemű Gyermektáncegyüttes a Timár módszer segítségével arra törekszik,hogy minél több gyermek, minél kisebb korban ismerkedjen meg a még elevenen élő néptánc és népzene hagyományával, s az, mint megélt tapasztalat épüljön be a mindennapi életükbe.
A Fővárosi Nagycirkusz is igyekszik kedvezményes jegyárakkal, gyermekprogramokkal hozzájárulni a családok kikapcsolódásához.
Az Óbudai Népzenei Iskola 35 éves múltra tekint vissza, jelenleg körülbelül 200 növendékünk van, és szinte valamennyi magyar népi hangszer használatát meg lehet tanulni a népi ének, a népi játékok, és a népszokások mellett.
A továbbiakban a KCSSZ partnerszervezetei, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Rákóczi Szövetség és az Erzsébet-program mutatkozott be.
Az előadásokkal egyidejűleg a Parlament Delegációs termében Keresztes Ilona vezetett beszélgetést a Kossuth Rádió Válasz-utak című diákrovatának tagjaival serdülők számára.
A délelőtti programot Répás Zsuzsa helyettes államtitkár gondolatai zárták, aki a nemzetépítés elmúlt években elért eredményeiről számolt be.
Ezt követően az Országház Vadásztermében ebéddel várták a rendezvény résztvevőit, akik a délutánt múzeumlátogatással töltötték: a Közlekedési, a Hadtörténeti és a Nemzeti Múzeum tárlatait tekinthették meg.
A KCSSZ-hez tartozó egyesületek egy-egy képviselője még egy rövid megbeszélés erejéig a Parlamentben maradt, ahol az elmúlt év eseményeit és a tagjelöltek bemutatkozását hallgatták meg, valamint a 2014-es év pályázati lehetőségeiről kaptak útmutatót. A jelenlévők abban is megegyeztek, hogy még az idén sor kerül egy második Kárpát-medencei családtalálkozóra valamelyik határon túli régióban.
A találkozó igazi családos programmal zárult: az est folyamán a határon túlról érkező és az anyaországi vendégek a Fővárosi Nagycirkusz és az Erkel Színház előadásain vehettek részt díjmentesen.
A Kárpát-medencei családtalálkozón közel 800-an vettek részt, köztük a szervezet kárpátaljai tagjai: a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete, a Kezünkben a Jövő Alapítvány, a Sámuel Alapítvány, a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat és a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség, akiket néhány család – közel 50 fő – képviselt a rendezvényen.

Marosi Anita
Kárpátalja.ma

Pin It

 

Minden jog fenntartva!