Nagycsaládos Munkaland a Szelíd Lovasközpontban - 2021.november 13.

Készült: 2021. november 19. péntek

2021.november 13-án a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete szervezésében 21 gyerek és 5 felnőtt látogatott el a Nagyszőlősi  Szelíd Lovasközpontba. A lovak és a központ vezetői már felkészülve várták csapatunkat.

Rövid körbevezetés után a gyerekek lecsutakolták a lovakat, a gyakorlatban is megtapasztalták a  közelségüket, tapintásukat. Margitics Erik, a Szelíd Lovasközpont vezetője sokat mesélt nekik a lovak világáról. A lovak megtisztítása után a gyerekeknek lehetőségük volt arra, hogy vezetett lovon üljenek, majd megtanulták hogyan kell irányítani a lovat, hogyan kell helyesen tartani a szárat és mik az alapvető lovaglási szabályok. Hogy még érdekesebb legyen a lovaglás, a gyerekek fordított háttal, és hason fekve is kipróbálhatták milyen lovagolni. A visszatérő lovastáborosok bemutatták, mit is tanultak az 5 napos tábor alatt.

Rövid uzsonna szünetet követően a résztvevők a lovassport program edzését, bemutatóját tekinthették meg. A bemutató során a fiatalok lépegettek , üvettek és vágtattak a lovakkal. Az ügyesebbek egy-egy lovas akadály ugrást is bemutattak.

A nap végén mindenki tehetett fel Eriknek.Mit jelent, ha a ló hátra hajlítja a füleit? Milyen testrészeivel kommunikál a ló? Hány szíve van egy lónak?  Mire kell odafigyelni a közelében? Hogyan közelítsünk meg egy lovat? Ezekre és ehhez hasonló kérdésekre  kaphattak választ a résztvevők.

A könnyes búcsút követően kis csapatunk elindult haza.

Köszönet a program  megvalósulásért a Szelíd Lovasközpont vezetőinek, a Magyar Kormánynak és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek.

Pisták Enikő

Pin It

 

Minden jog fenntartva!