Házaspárok hétvégéje a Vadvölgy Panzióban

Készült: 2019. november 13. szerda

20191110 123055A jól működő társadalom alapja az erős család, s ennek elengedhetetlen feltétele a jó házasság. A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládos Egyesület a kezdetektől fogva fontos feladatának tekinti a házasságok ápolását, megerősítését. Évek óta minden ősszel házaspárok hétvégéjét szervez tagcsaládjai számára. Idén őszre már nem is egy, hanem három hétvégét ütemezett be ez évi programjába.

Az első hétvégére november 8-10 között került sor a KMNE panziójában, a nagybereznai járási Viskán. A festői környezetbe simuló panzió kiválóan alkalmas pihenésre, testi-lelki feltöltődésre. 10 házaspár döntött úgy, hogy kizökkenve a mindennapi mókuskerékből, kettesben tölt a házastársával két napot.
Péntek délután Török Dénes, a KMNE elnöke és kedves felesége, Orsolya köszöntötte az érkezőket. Rövid áhítat után a házaspárok bemutatkoztak, majd páros és csoportos beszélgetéssel folytatódott az ismerkedés. 20191109 140529

Szombat reggel imával és egy rövid áhítattal vette kezdetét a nap. A délelőtt folyamán az „időtortánkat” rajzoltuk meg, amin azt ábrázoltuk, hogy mire megy el a heti 168 óránk. Ezután csoportos beszélgetésen vitattuk meg, hogy mennyire vagyunk elégedettek a saját időbeosztásunkkal, hogyan lehetne javítani rajta, mire lehetne kevesebb időt szánni és mi az, amire sokkal több időt kellene fordítanunk. Érdekességképpen a férfiak nagy szeleteket rajzoltak, míg a nők sok-sok vékony szelettel ábrázolták a heti tevékenységüket. Ez is azt bizonyítja, hogy milyen komplex, sokrétű feladatot látnak el a nagycsaládos édesanyák.
Délután gyönyörű őszi napsütésben jártuk végig a Dániel útját. Ez az út 13 megállóból állt, amik a házasság eddigi nagyobb mérföldköveit jelképezték. Jó volt feleleveníteni a régi közös emlékeket, visszagondolni az együtt töltött évek örömeire. Az út során a jövőbeli céljainkról, vágyainkról is beszélgettünk.
20191108 193531A vacsorát követően a házaspároknak lehetőségük nyílt a szaunázásra, biliárdozásra, kipróbálhatták a panzió területén található orosz bányát. A társalgóban késő estébe nyúló beszélgetések folytak, de a játék és a nevetés sem hiányozhatott ezen a hétvégén. 

Vasárnap délelőtt arról beszélgettünk, hogy kinek mit adott ez a hétvége, s milyen érzésekkel utazik haza.

Köszönet a megvalósulásért a Magyar Kormánynak és Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek.


Pataki Tímea

résztvevő

Pin It

 

Minden jog fenntartva!