Aknaszlatinai Road-show

Készült: 2019. szeptember 05. csütörtök

69545972 910053799369265 6410081974513303552 nA Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete 2019. augusztus 31-én, szombaton road show programsorozatának utolsó állomására érkezett. A nyár folyamán meglátogattuk Csapot, Visket, Kőrösmezőt, most pedig Aknaszlatinát. Célunk az volt, hogy olyan településeken erősítsük a magyar közösséget, ahol kevesen vannak, bemutassuk az Egyesület tevékenységét, illetve elérjük, hogy ezekből a közösségekből is csatlakozzanak a KMNE-hez.

 

Aknaszlatinán a road show-t a helyi római katolikus Karitász segítségével valósítottuk meg, akiknek ezúton köszönjük a közreműködést. A program az eddigiekhez hasonlóan zajlott, különböző kézműves sátrakkal, ebéddel, a helyi iskolások fellépésével. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Csirpák Viktória, Szilágyiné Tóth Gabriella és Popovics Zita az Egyesület elnökségéből, valamint Ruszányuk Zsuzsanna, a 69700011 511516442944140 2681539174577733632 nKaritász aknaszlatinai vezetője. A római és a görögkatolikus egyházak képviseletében Snep Román és Csirpák József atyák vettek részt a programon.Az Egyesülettől Szilágyiné Tóth Gabriella szólalt fel, aki kiemelte, mennyire fontos a családalapítás, s hogy minden helyi magyar nagycsaládot várunk az Egyesületbe. Az egyházak képviselői szintén kiemelték a családok fontosságát, áldásukban pedig Isten segítségét kérték a családok megtartására, és hogy minél többen vállaljanak gyermeket. A köszöntőbeszédek, áldások után a helyi iskolások fellépése színesítette a délutánt, majd a Ringató előadása következett, melynek tagjai zenés előadásukban különböző mondókákat, dalokat tanítottak a jelenlévőknek. Három órától Hires-László Kornélia itt is megtartotta a kutatásáról készült bemutatóját az okoseszközök káros, illetve előnyös hatásairól. A program zárásaként a Viski Fricskák tartottak táncházat. 

Az aknaszlatinai road show létrejöttéért köszönettel tartozunk a római katolikus Karitász helyi szervezetének és minden résztvevőnek, aki ellátogatott a rendezvényre. Köszönetet mondunk támogatóinknak, Grezsa István miniszteri biztos úrnak és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.- nek is. 

Ezennel ez a programsorozatunk idén lezárult. Reméljük, jövőre folytatjuk még több helyszínnel, még több résztvevővel.

Pin It

 

Minden jog fenntartva!