Elbúcsúztatták a nyarat a nagycsaládosok

Készült: 2019. augusztus 27. kedd

69823181 2418150488506024 8413099338040868864 nA nyár végének közeledtével a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete ismét megszervezte Nyárbúcsúztatóját a már megszokott helyszínen, Kovászón. Az eddigiektől eltérően idén közös ebédre invitálták a résztvevőket, s csak ezután vette kezdetét a program.


Idén is rengeteg színes programmal várták a résztvevőket. Először Török Dénes, az Egyesület elnöke üdvözölte a jelenlévőket. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Gyebnár István konzul úr, Magyarország beregszászi konzulátusáról, aki szintén köszöntötte a résztvevőket. A református egyház képviseletében jelen volt Csernyiga Gyula tiszteletes, aki az Úr áldását kérte erre a napra és minden nagycsaládosra.
69284652 665956853903253 4262709896878751744 nA program Benedek Elek Az égig érő fa c. meséjének előadásával vette kezdetét Gál Natália és Ferenci Attila előadásában. Ezt követően mindenki kipróbálhatta magát a népi mesterségek állomásainál: volt itt agyagedény készítés, hímzés, szövés, körmöcskézés, gyöngyfűzés. A programot gazdagította még egy arcfestő és egy hajfonó is. A bátrabbak íjászkodtak, lézerharcoltak. A nagy melegre való tekintettel volt még kézműves fagylalt is az Ilosvay család jóvoltából, a Bordás családdal pedig a gyerekek megtanulhattak kürtőskalácsot sütni.
Ezután a Ringató című zenés-játékos előadás következett, ahol a Ringató alapítója Gróh Ilona és lánya Gáll Viktória Emese, Havasi Orsolya, Szilágyiné Tóth Gabriella és Fekete Krisztián hívta össze a résztvevőket egy interaktív koncertre.

69635127 361761678048379 717328859204157440 nA reendezvény zárásaként a Magyarországról érkezett Buborék zenekar szórakoztatta a kicsiket és nagyokat. A gyerekeket ámulatba ejtette a sok apró és hatalmas buborék. Búcsúzásként természetesen a gyerekek is kipróbálhatták a buborékkészítés csínját-bínját.

A rendezvényről további képeket itt találtok.

Köszönettel tartozunk támogatóinknak Grezsa István miniszteri biztos úrnak, a Nemzetpolitikai Államtitkárságnak és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nek.

Pin It