KIKAPCSOLÓDÁS, FELTÖLTŐDÉS, FEJLŐDÉS

Készült: 2019. augusztus 05. hétfő

67749294 2336223853099214 3899245317337382912 nKIKAPCSOLÓDÁS, FELTÖLTŐDÉS, FEJLŐDÉS több, mint pihenés házaspároknak és családoknak.

A KMNE hétéves működése során évrő-évre egyre több, színesebb lehetőséget biztosít tagjai számára a találkozásra, kikapcsolódásra a szabadidő kellemes és hasznos eltöltésére. Ennek folytatásaként, bővítéseként szeretnénk két újabb programot felkínálni az érdeklődők számára. Az egyesület által megvásárolt festői környezetben lévő Vadvölgy Panzióban szervezünk házaspáros hétvégéket, legközelebb ez év novemberének három hétvégéjén, és családos, több napos kirándulásokat, reményeink szerint a jövő évben.

Ezen alkalmakkor nem csak kirándulásra, fürdőzésre, szaunázásra, sportolásra lesz lehetőség, hanem olyan közös, szakemberek által irányított, vezetett időtöltésre (játékra, beszélgetésre, közös alkotásra) is, melyek erősítik a párkapcsolatot, családi összetartozást. Július 22-26 között magyarországi szakemberekből és kárpátaljai történelmi egyházak képviselőiből álló munkacsoport azért gyűlt össze a Vavdvölgy Panzióban, hogy a fent leírt alkalmak forgatókönyvét, menetét összeállítsa, olyan programot találjon ki, amely a rövid időkeret ellenére a legtöbb segítséget nyújthatja a résztvevő családok, párok számára, nem elfelejtve, hogy szabadon eltölthető ideje is legyen a résztvevőknek.

A játékos feladatok alkalmasak lesznek arra, hogy minden család, pár rálásson meglévő erőforrásaira, rácsodálkozzon kapcsolatuk gazdagságára, jobban megérthessék és így könnyebben elfogadják a házastársuk, gyerekük, szüleik viselkedését. Nem utolsó sorban a családok, párok jobban megismerkedhetnek, tapasztalatot cserélhetnek és így tanulhatnak egymástól.

Aki szeretne jelentkezni a novemberben tartandó hétvégék egyikére, az alábbi linken megteheti: https://forms.gle/7qRa9GAPYRVt5Yyu8 

Köszönettel és hálával tartozunk a három magyarországi szakembernek, családterapeutának Goda Ilonának és Gyulának, Kozma-Vízkeleti Dánielnek, hogy eljöttek és tudásukkal, tapasztalatukkal hozzájárultak a program kidolgozásához. A történelmi egyházak képviselőinek és házastársaiknak, Lődár Jenőnek és Andreának, Radvánszky Ferencnek és Juditnak, hogy a mindennapi életből hozott tapasztalatukkal segítették a helyi viszonyoknak leginkább megfelelő program kialakítását.

TD

Pin It