Horgászsuli

Készült: 2019. máj. 06. hétfő

58441552 2304105546529820 2999300148128907264 nÁprilis 26-án immáron második alkalommal került megrendezésre a horgászsuli nevet viselő szabadidős program. Az eseménydús délutánról a programvezetőt, Birta Jánost, a KMNE egyik elnökségi tagját kérdeztük.

Birta János elmondta, hogy kezdetben a gyerekekkel szerették volna feleleveníteni a régi módszereket, amikor is vágtak az erdőben egy mogyorófavesszőt, aztán készítettek rá szerelékeket – lúdtollból 58443970 2126822907353259 5684418804285702144 npedzőt –, és így indultak el pecázni. Tovább folytatva a program vezetője elmondta, hogy a horgászsulival nem csupán le szeretnék foglalni a gyerekeket, hanem céljuk megszerettetni velük a természetet, megtanítani, hogyan vigyázzanak a környezetükre – mert egy rendes horgász nem hagy maga után szemetet

Maga a horgászsuli a Hutor (Хутор) halastón került megrendezésre, ahol 15 fiatal pecázhatott. Egyébként a kifogott halakat – a szemügyre vételt követően – mind visszaengedték a tóba a résztvevők

A programok megvalósítását dr. Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos támogatta.

D.P.

Pin It

 

Minden jog fenntartva!