Honsimereti kirándulás

Készült: 2019. április 16. kedd

57226486 347762209181326 6894306882500952064 nA KMNE által április 13-án szervezett honismereti kiránduláson 100 fő vehetett részt . Reggel 8-kor indultunk el Beregszászból, utunk elején Isten óvó szeretetét kértük, hogy vigyázzon ránk. Első uticélunk a Szinevéri tó volt. Az úton mindenki néhány szóban bemutatkozott, majd figyelmesen hallgattuk idegenvezetőink - Mátyus Dávis és Kozub Gergely -  ismertetését a tájról, ahol éppen jártunk. Útközben gyönyörű panoráma tárult elénk, kicsik és nagyok egyaránt gyönyörködhettünk a szemünk elé táruló, talán nekünk kárpátaljaiaknak különösen is kedves tájban. Jó volt látni a természet tavaszi újjáéledését, érezni a levegő tisztaságát és csodálni Isten minden munkáját. Megérkezve a Szinevéri tóhoz egy kis séta várt mindannyiunkra, hogy megcsodálhassuk a 989 méter magasan elterülő tavat. Mindenki a maga tempójában haladt, néha a gyerekek bíztatták szüleiket, hogy ne adják fel az emelkedőre való sétát. Az út mellett még havat lehetett találni, amiből persze nem kevés hógolyó is készült. Felérve úgy gondolom senki sem bánta meg a fárasztó sétát, hiszen egy gyönyörű félig még befagyott tó tárult elénk. Miután mindenki felért idegenvezetőnk elmesélte a tó legendáját, miszerint egy szomorú szerelmes könnyei telítették meg a tavat. Ezután aki szerette volna körbesétálhatta a tavat, majd újra továbbindultunk.


Következő állomásunk a medverezervátum volt. A gyerekek izgatottan várták az medvék feltűnését. Láthattunk barna medvét, szürke bundájú medvét, nagy testű medvét, félénk medvét és jókedvű medvét is. Miután minden macit jól megcsodáltunk utunkat folytatva elindultunk Alsókalocsára. Itt egy Régi Falu elnevezésű szabadtéri múzeumot tekinthettünk meg. A 14 házmúzeumot két csoportban nézhettük meg. A gyerekek egyik kedvence volt a régi iskola ház. Beültek a padokba megnézhették milyen eszközöket használt a tanuláshoz a régi időkben. Ezen kívül bodnárok, szűcsök, szegény emberek, favágók és a kovácsok házát is megtekinthettük. Sok-sok élménnyel tele elérkezett a hazaindulás időpontja. A gyerekek csöppet sem fáradtan játszottak a buszokban a nagyobbak filmet nézhettek. Este 8 óra körül értünk Beregszászba, mindenki jókedvűen élményekkel tele köszönt el egymástól.
Köszönet illeti a felejthetetlen nap megvalósulásáért és támogatásért a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek és Magyarország Kormányának!

Bózsár Krisztina
résztvevő

Pin It

 

Minden jog fenntartva!