Közösség-alkotás-KMNE

Készült: 2019. április 09. kedd

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete egyik legfontosabb programját tartotta 2019. április 5-7. között. Kibővített elnökségi hétvégét szerveztek, melyre az IMG 20190405 192938elnökségi tagok és házastársuk kapott meghívást. A sok munkával, beszélgetéssel, konstruktív vitákkal tarkított két nap eredménye egy olyan közösség, amely erős alapjául szolgál a dinamikusan fejlődő szervezetnek. Tagjai színességet, kreativitást, lendületet visznek az egész éves munkába, s az összeadódó értékek, ötletek, szempontok megteremtik az egyesületi működés és programok sokszínűségét. Nagyon fontos továbbá, hogy a házastársak is belelássanak az egyesület működésébe, és támogassák férjüket vagy feleségüket a vállalt feladatok elvégzésében. 

A hétvégén 13 elnökségi tag vett részt házastársával együtt, s ezzel a kibővült 26 fővel vette kezdetét pénteken a munka. Csirpák József görögkatolikus parókus nyitotta meg a hétvégi munkát imával és elmélkedéssel. Török Dénes, a KMNE elnöke köszöntötte a résztvevőket és ismertette a hétvége programját, melyben tréning elemek és megbeszélendő kérdések sora várt a résztvevőkre. A játékok sem hiányoztak, amelyet a résztvevő mentálhigiénés szakemberek hoztak.

Az elnökségi hétvége felépítésében egy ívet követett. Témája az egyenes beszéd, ennek feldolgozása és a tagok által felvetett, előre összegyűjtött témák megbeszélése volt. A hétvégét Török Dénes vezette.

A program létrejöttét anyagilag a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt és Miniszterelnökség támogatta, szakmai segítséget a Pronon Alapítvány nyújtott, melyet ezúton is hálásan köszönünk!

Tolnai Olívia résztvevő

Pin It