Országházi kirándulás

Készült: 2019. február 25. hétfő

52057116 405015030069704 2658736768001507328 nA Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége idén is megrendezte hagyományos családi napját az Országházban, amelyre február 16-án több száz magyar család érkezett a Kárpát-medencéből.
Dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke gróf Széchenyi szavaival szólt a közönséghez. A múltban sem volt egyszerű a magyar családok élete, most sem az, de nekünk nem csak az a célunk, hogy megmaradjunk, hanem az is, hogy alkossunk. Egy nemzetépítő közösséget kell létrehoznunk és nem csak itt, hanem a Magyarország jelenlegi területén túl élők körében is. Tudnunk kell, hogy erős és gyarapodó család nélkül nem lehetnek erősek a közösségeink. A kormányzati intézkedések segítik a családok életét, erősítik a magyar családbarát politikát. A gyermeknevelés feladatát és a gyermekvállalás elősegítését támogatni kell. A magyarok elkötelezettek a családbarát politika mellett. Szükség van a civil szervezetekre, köztük a KCSSZ-re, amely társulás segít kiszélesíteni és népszerűsíteni a családbarát politikát.
Mint azt Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár beszédében elmondta, a határokon túl megvalósított, gyermekeket érintő támogatások önmagukért beszélnek, ezért fontos, hogy a jövőben is a gyermekeknek kell a középpontban állni.
Az Országházba 600 vendéget hívtak meg, közülük közel ötszázan a határon túlról érkeztek.

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládos Egyesületet egy 50 fős csoport képviselte ezen a rendezvényen, többek között 34 gyerek.50826269 384468722373508 8529242014003232768 n
Péntek este jó hangulatban érkezett meg a csoport Budapestre, majd elfoglalták szállásukat a Nap hotelben. Minden résztvevő
gyermek kíváncsian várta a következő napot. Útközben sikerült mindenkinek megismerkedni, ugyanis ahogy át keltek az országhatáron megkezdődött egy bemutatkozó fórum, amit egy kisebb nagyobb „Ki mit tud?” követett. Minden család bemutatkozott, a bátrabb gyerekek pedig verset mondtak és énekeltek a hallgatóságnak. Nagyon vidám, baráti hangulatban utaztak.
Február 16. program nagyon érdekesnek ígérkezett, igy is alakult. A reggeli órákban az Országházat látogatták meg, majd ezt követően lehetőségük nyílt a Magyar Nemzeti Múzeum tárlatát megtekinteni, és végül, de nem utolsó sorban sor került a gyerekek által legkedveltebb programra a Fővárosi Nagycirkusz Főnix -Tűzcirkusz műsorának a megtekintésére, ami fantasztikus élményekkel szolgált.
Vasárnap reggeli után a csoport felekezete szerint szétoszlott és részt vettek a szentmisén, illetve istentiszteleten, majd lelki táplálékkal gazdagodva nekivágtak a haza vezető útnak.
Útközben élménybeszámolót tartottak. Az utazás végére a csoport egy 50 fős nagycsaláddá alakult, amelyben mindenki mindenkit megismert és a szívébe zárt.
Köszönet mindenkinek, aki lehetőséget adott arra, hogy ez az utazás létre jöjjön. A Jó Istennek legyen hála!

KMNE elnökségi tagja

52859699 2280291012208048 2658437559104831488 n



Pin It