Nagycsaládosok hétvégéje.

Készült: 2018. február 21. szerda

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) idén hatodik alkalommal szervezte meg őszi nagycsaládos hétvégéjét. Már hagyománnyá vált, hogy ezt a programot az egyesület Beregszentmiklóson, a Vodogray Hotelben tartja, ahol festői környezetben pihenhetnek a résztvevők. A program célja, hogy a családok közösen töltsenek együtt egy élményekkel teli hétvégét, erősítsék családjukat, valamint ismerkedjenek, barátságokat kössenek.

nagycsaladosok hetvegeje 0A hétvégi programról Kozma-Vízkeleti Dániel, család-pszichoterepauta, klinikai szakpszichológus és munkatársai gondoskodtak. Rendhagyó módon, a nagyobb gyerekek is a felnőtt programon maradtak, így a családok együtt töltötték beszélgetéssel, játékkal a teljes hétvégét a szakemberek irányításával, támogatásával. Ez alkalommal vendégeink voltak a Nagykállói Nagycsaládos Egyesület tagjai.nagycsaladosok hetvegeje 1

Péntek este került sor a megnyitóra, melyen elsőként Török Dénes, a KMNE elnöke, majd Pataki János,a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének (KCSSZ) elnöke köszöntötte a résztvevőket. A majd 150 résztvevő megemlékezett az aradi vértanúkról, majd az ismerkedésé volt a főszerep. Másnap reggeli utáni Kozma-Vízkeleti Dániel a család két legfontosabb szerepéről, a biztonságról, állandóságról és a változásokhoz való rugalmas hozzáállásról beszélt. Ezután négy csoportban folyt a munka, hol a saját családjukkal dolgoztak a résztvevők, hol más családokkal ismerkedtek. A csoportfoglalkozások célja az volt, hogy minél mélyebb beszélgetések alatt ismerkedjenek a résztvevők, a saját megoldási eszköztárukat bővítsék más családoktól hallott ötletekkel, megtapasztalják a hasonlóságokat és a nehézségeket is megoszthassák egymással. Az előadások alatt a 10 évnél fiatalabb gyerekeknek külön programot biztosítottak a szervezők. A kisebb korosztályt egy gyerekfoglalkoztató segítségével foglalták le. Énekeltek, tornázhattak, kifestőztek, labdáztak, ügyességi játékok és egyéb más kinek melyik kedvére való foglalkozás között választhattak a gyerekek. A játszótéren felállított trambulint sem hanyagolták: kígyózó sorokban várták a kicsik, hogy sorra kerüljenek, ugrándozhassanak kedvükre. A nagyobb fiuk együtt fociztak. A szombat délután is tartalmasan telt. A KMNE úgy döntött, hogy csatlakozik egy, a magyar nyelv megőrzését, a magyarság megtartását szorgalmazó mozgalomhoz, és - Bunda Szabolcs tagtárs hathatós segítségével - a 150 résztvevő közösen énekelte el az Örökségünk című dalt. Hatalmas élmény volt ennek a dalnak az előadása szülők, gyerekek, határontúliak és anyaországiak közös előadásában. Délután folytatódtak a csoportfoglalkozások. Vacsora után, akik elfáradtak egy közös mesenézésen vehettek részt, a többieknek pedig Szilágyi László és Gabriella vezetésével vidám táncházat tartottak. Kicsik és nagyok egyaránt élvezettel ismerkedtek a különböző népek táncaival, kis gyakorlás után pedig magabiztosan is táncolták azokat. Az Egyesület fontosnak tartja a résztvevők lelki töltődését, így most sem maradt el a Szentmise és az istentisztelet.

Vasárnap délelőtt a csapat ellátogatott a közelben található vízeséshez is, ami hatalmas élményt nyújtott számukra. Egy játék keretében megtapasztalták az egységet egymással és a természettel. A hétvége ismét tartalmasan telt, élményekben gazdag programot biztosított a résztvevők számára a KMNE. Köszönet a Nemzeti Együttműködési alapnak és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nek a támogatásért.

Pin It

 

Minden jog fenntartva!